Gyógyszerész

Az vagy, amit megeszel

Csapatvezető: Dr. Nagy Éva
Csapattagok: Gál Katalin, Nyolczas Krisztina
Figyelemreméltó adat, hogy ma egy fej káposzta tápanyagértéke a talajromlás következtében 90%-kal kisebb a 80-as évek káposztáihoz képest*. Nagy Éva gyógyszerész hivatása mellett az egészséges életmód és környezettudatosság elkötelezett híve. Felelősségteljes patikusként a hozzáfordulók szemléletét is évek óta formálja, hogy tudatos életmóddal és táplálkozással tegyenek magukért, a betegségek megelőzéséért. A tudatos táplálkozás egyik alapja, hogy minőségi, megbízható forrásból származó élelmiszerek kerülnek az asztalunkra. Éva és csapata, köztük egy végzős humánökológus hallgatóval, kosárközösséget hoztak létre. A kezdeményezés célja, hogy megismertesse a környék termelőit a vásárlókkal.

A ma már közel kétezer fővel működő közösség szervezői nagy fába vágják fejszéjüket: Az vagy, amit megeszel projektjükkel az ország más területein is szeretnék támogatni, mentorálni a nyitottan és egészségtudatosan gondolkodókat, hogy hasonló szerveződésben vásároljanak élelmiszereket helyi termelőktől. A kétnapos programsorozat az interaktív előadások mellett a megtapasztalás módszerére alapozó workshopokra épül, ahol az elhangzott információk elmélyítését közösségi művészeti eszközökkel segítik. Az alakuló hat kosárközösség mindegyike egy-egy óriási falfestményt készít a program végére, ezzel megpecsételve az összefogás iránti elköteleződésüket.
*https://tudatosvasarlo.hu/zoldseg-es-gyumolcs-mar-nem-regi/